A Kölyökligán vettek részt Péntek Józsefék

Elindult a szezon a piciknek is.

Hétvégén az U8-as Kölyökliga első fordulóján vett részt Péntek József csapata, ami kitűnően szolgálta a tapasztalatszerzést, illetve a magasabb szintű versenyzési lehetőséget csapatunk számára.

Péntek József értékelése:

„Vasárnap részt vettünk az első Kölyökligánkon, ami elég sok tanulsággal járt a jövőt illetően. Láthattam azt, hogy kik tudnak szót fogadni, kik tudják alkalmazni éles helyzetben a tanultakat, illetve az is biztos, hogy kelleni fog két azonos sor is, hiszen 80 percet futballoztunk végig.  Pap, Vizeli, Lehoczki, Dobos kitűntek, a többiek jobb teljesítménnyel is elő tudnak állni, azaz én sokkal többet várok el tőlük. A III. Kerülettől 5-4-re kikaptunk, de akár lehetett volna ez fordítva is, majd 10-2-re nyertünk a Nagykáta ellen. Az erő dominált, de szeretnék már többet látni a fociból is.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu