A Vác ellen győztek, az UTE ellen döntetlent játszottak az U10-es fiúk

A Kölyökligában került sor a két összecsapásra

Vasárnap az U10-es Kölyökliga második fordulójában két komoly ütközet várt a mieinkre. Előbb a lila-fehérekkel mérkőztek meg, majd a Váccal is játszottak. Örömteli, hogy mindkét meccsen jobbára a mi akaratunk érvényesült, így kiváló játékkal és eredményekkel zárult a nap.

Végeredmények:
KLC – UTE 2–2
KLC – Vác 4–3

Péntek József vezetőedző értékelése: – A II. fordulóval folytatódott a sorozat, melyen aktuális ellenfeleink az UTE és a Vác csapatai voltak. Előbbi ellen kiélezett, végig kemény mérkőzést játszottunk, reális lett a döntetlen eredmény. Pozitívum, hogy mi vezettünk végig a mérkőzésen és nem kellett az eredmény után szaladni. A Vác ellen két alkalommal is vezettünk már két góllal, így itt már mindenki tudott játszani, és végül nehezen bár, de győzelmet aratott csapatunk. Nagyon büszke vagyok a srácokra, hatalmas hangulat uralkodott a visszaúton. Papp a kapuban, míg Kasza, Balog, Schóber védekezésben alkotott maradandót, ők ráadásul végig a pályán töltötték az időt. A többiek mezőnyben jeleskedtek, és azon fogunk dolgozni tavasszal a srácokkal, hogy még higgadtabban tudjanak passzolni és kapu előtt pontosabb befejezésre legyenek képesek. Szivák egész héten betegséggel küszködött, de gólvágónk ismét odatette magát, hisz mindkét mérkőzésen döntő pillanatokban fontos gólokat szerzett. Rajta kívül Takács két, míg Schóber egy góllal tudta segíteni a csapat eredményes napját.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu