Edzőmeccset játszottak a picik

A Hírös-Ép ellen.

U7-es együttesünk a nyár utolsó napján az SC Hírös-Ép ellen játszott ismét edzőmeccset.

Szalai Krisztofer értékelése:

„A nyári szünet alatt rengeteget értek a fiúk fizikailag és mentálisan is, így elég magas intenzitással tudtuk elkezdeni a munkát. A mérkőzés elején elég dekoncentráltan kezdtünk, kicsit meg is voltunk illetődve. Pár perc elteltével viszont magunkhoz tértünk, melynek következtében jöttek a gólok. Ami számomra különös büszkeségre ad okot, hogy rengeteget fejlődtünk az elmúlt bő fél év alatt. Sokkal több egy az egy elleni párharcot merünk felvállalni, az előre játékunk pedig bizakodásra ad okot, néhol olyan szép megkomponált támadásokat vezettünk, amit néhány nagyobb korosztály is megirigyelne. Sokszor lehetett látni, hogy tudatosan keresik a gyerekek megjátszható társukat, és számos alkalommal meg is sikerült játszani őket. Amiben fejlődnünk kell, az egyértelműen a védekezés és a labdakihozatal, valamint néhány mentális tényezőben, mint például a koncentráció és a bátorság. Összességében hatalmas különbség van az elmúlt két Hírös-Ép elleni mérkőzésen nyújtott játékunkban, a legfontosabb, hogy ezzel a lendülettel tudjunk tovább fejlődni. Ezúton köszönjük a lehetőséget Marozsi Gábornak és csapatának." 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu