Egy győzelem és egy döntetlen volt a KLC U15 előző heti mérlege

A hétközi fordulóban győzött, hétvégén gólzáporos döntetlent játszott Nagy Lajos csapata

Feszített tempót diktál a KLC U15-ös gárdája, ugyanis előző héten két kemény mérkőzést is meg kellett vívnia. A hétközi hazai, Szekszárd elleni bajnokit kapott gól nélküli győzelemmel zárták a kecskemétiek, míg hétvégén idegenben 3–3-as döntetlent értek el Tiszakécskén. Ezzel a KLC továbbra is vezeti a tabellát és, ha az utolsó körben az utolsó előtti helyezett Bácsalmás győz, megnyeri a bajnokságot!

Nagy Lajos vezetőedző az első, szekszárdi meccset így értékelte: – Kedden hétközi fordulót játszottunk, amely során magabiztos győzelmet arattunk. Nehéz talajú pályán akadozott a folyamatos játék, de így is sok helyzetig jutottunk el. A végeredmény kialakult már az első félidőben, de az ellenfelünk nem adta fel és nagyot küzdött az egyenlítésért. Ennek ellenére nem forgott veszélyben a győzelmünk. Minden tekintetben jobbnak bizonyultunk az ellenfelünknél.

Mercedes-Kecskeméti LC – Szekszárd 2–0 (2–0)

Gólszerzők: Kis Pál Simon (14.), Rácz Kristóf (29.) 

Hétvégén Tiszakécskén hat gólt is láthattak a nézők. A nagyszerű, 3–3-as meccset így látta Nagy Lajos: – Színvonalas mérkőzést játszottunk a második helyezett ellen. Többször hátrányba kerültünk, de nem adtuk fel, nagyot küzdve kiegyenlítettünk! Az utolsó húsz percre átszerveztem a csapatot és támadólag léptünk fel. Lőttünk kapufát is, és több gólhelyzetet alakítottunk ki, amiket sajnos kihagytunk. Erőnlétben ellenfelünk fölé nőttünk! Ebben a helyzetben nekünk jobb a döntetlen eredmény, mivel ha a következő hétvégén az utolsó bajnoki meccset megnyerjük akkor elsők tudunk lenni a bajnokságban.

- Mindkét lejátszott mérkőzésre kiváló edzésmunkával készültünk. Szinte maximális létszámban edzettünk. A hiányzókat és a sérülteket jól tudtuk potólni. A hozzáállás és a csapatjáték minősége is nagyon jó volt. Összességében eddig a tavaszi szereplésünk nagyon jól sikerült, szeretnénk továbbra is megtartani az első helyezésünket – mondta a tréner.

Tiszakécske VSE – Mercedes-Kecskeméti LC  3–3  (2–1)

Gólszerzők: Palovits Noel (19., 39., 51), ill. Rácz Kristóf (29., 55.), Jakab Gergely (66.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu