Emelkedett a létszám

Jó ősz van mögöttük. 

A Mercedes-KLC U9-es csapata jó őszön van túl, hiszen a korosztály létszáma tovább tudott növekedni, ami új kihívásokat jelent.

Kovács András, az U9 trénere: – A 2022-es őszi szezonban csoportunk létszáma 14 főről 27 főre emelkedett. Nagyon sok a sporttal, a labdával csak most ismerkedő kisfiú érkezett hozzánk. Közülük páran már be is tudtak mutatkozni Bozsik fesztiválon és a Kölyökligában is. A tavalyi évet az SC Hírös-Ép által megrendezett nagyon színvonalas XI. Bánhidi József emléktornával zártuk. A szereplésünk megmutatta hol tartunk, miben kell fejlődnünk, változtatnunk a jövőben. Örömteli a létszámnövekedés, amelyet tavasszal még hatékonyabban kell kezelnünk. Amikor csak lehetőség adódik ketté fog válni a csoport, ha úgy tetszik, megfeleződik. Kisebb létszámnál hatékonyabb lesz a foglalkozás, több figyelmet tudunk fordítani Nagy Lajos edzőkollégámmal egy-egy játékosra. Legfontosabb tavaszi programjaink a Bozsik fesztivál és a Kölyökligában való szereplés lesz. Ezekre január 10-én elkezdtük a felkészülést. Edzőmeccsekkel, illetve tornákkal próbáljuk színesebbé tenni majd képzésünket. Első ellenfelünk a KLC U8 volt január 14-én, a faház melletti két kis pályán folyamatosan játszottak a gyerekek. Enyhe időben mindenki végig a pályán volt, több új játékos is meg tudta magát mutatni. Nagyon hasznos volt a másfél órás mérkőzéssorozat mindkét korosztály számára.  

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu