A srácok hátrányból értek el döntetlent
Gyöngyösre látogatott a regionális U19-es kiemelt bajnokság keleti-csoportjában a KLC együttese. Az utolsó őszi forduló előtt a mieink három pontos lemaradásban voltak a dobogóra törő Gyöngyössel szemben.
A meccs első gólját a hazaiak szerezték meg már a 8. percben. Csapatunknak már az első félidőben is akadtak helyzetei, majd a második játékrészben még többet támadott, és végül a 86. percben Doktor Ádám góljával megérdemelten egyenlített.
Ozsváth Ferenc együttese jelenleg 19 ponttal a 8. helyen áll a 14 csapatos bajnokságban: 13 forduló alatt 5 győzelmet, 4 döntetlent és 4 vereséget ért el.
Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Az erőteljes letámadással kezdő ellenfelet sikerült kordában tartani, de egy figyelmetlenség és helyezkedési hiba miatt direkt szögletből gólt kaptunk. Ezután átvettük a játék irányítását, ami 3-4 gólhelyzetben csúcsosodott ki, ám gólt nem sikerült szerezni. A második játékrészben is többet támadtunk és a mérkőzés vége felé sikerült gólra váltani fölényünket, ammellyel értékes pontot szereztünk esélyesebb ellenfelünk otthonában.
Gyöngyösi AK – Mercedes KLC 1–1 (1–0)
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 13. forduló
2024. december 14.
Gyöngyös
A KLC összeállítása: Bogdán – Molnár, Gyenei (Zábrádi 69.), Doktor, Kecskeméti, Kothencz (Terbe 75.), Ozsváth, Nagy D., Marton (Tóthalmi 89.), Zoboki, Losonczi.
Gólszerzők: Szűcs Balázs (8.), ill. Doktor Ádám (86.)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu