Hátrányból állt fel és hat gólig meg sem állt U17-es csapatunk

Félidő 1–1, vége 6–1

A tabellán a mieink előtt álló Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémia volt az ellenfelünk a bajnokság 10. fordulójában. A találkozó előtt a zöld-fehérek hat bajnokit játszottak idegenben, és egyszer sem kaptak ki. Az előzetesek alapján tehát nem várt egyszerű feladat U17-es fiainkra, azonban nagyon jól vették az akadályt és végül simán, 6–1-re győztek. Csapatunk zsinórban a harmadik győzelmét aratta a bajnokságban és megelőzte a Dalnokit a tabellán.

Pap Szabolcs vezetőedző értékelése: – Az eddig idegenben veretlen, a tabellán előttünk álló Dalnoki Akadémiával mérkőztünk meg a hétvégén. A meccs előtt arról beszéltünk a srácokkal, hogy a kapott információk alapján egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani, ezért mindenkitől 100% kell a győzelemhez. Nem is kellett csalódnunk, mert az első 20 percben nem találtuk ellenfelünkön a fogást. Egy-egy pontrúgásból szerzett góllal 1–1 volt az állás. A félidő második felére átvettük az irányítást, de sajnos a ziccerek kimaradtak, az atlövéseket pedig az ellenfél kapusa magabiztosan hárította. A szünetben megbeszéltünk, hogy ha a játékunk színvonalát tudjuk legalább tartani, akkor meglehet a három pont. Ennek szellemében támadólag léptünk fel, aminek meg is lett az eredménye, a 60. percig háromgólos előnyt tudtunk szerezni, ellenfelünk ekkor már feladta a meccset, így az utolsó félórában már csak a különbség volt kérdéses. A játék képe alapján főleg a második félidei domináns játékunkkal megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a srácoknak, 5-6 kiemelkedő teljesítmény is volt a mai napon. Dolgozunk tovább, készülünk a következő mérkőzésre.

Mercedes KLC – Dalnoki Jenő LA 6–1 (1–1)

MLSZ, Regionális U17-es bajnokság, Kiemelt Kelet, 10. forduló
2023. november 11.
Kecskemét, Széktói Stadion

A KLC összeállítása: Bogdán – Kothencz (Molnár 82.), Csizmadia D., Barna, Czumbil (Pusztai 82.) – Losonci, Ozsváth (Marton 82.), Doktor (terbe 82.) – Nagy D. (Diószegi 67.), Nagy G. (Asztalos 75.), Zábrádi (Kis 67.).

Gólszerzők: Zábrádi Benjámin (20.), Doktor Ádám (53., 55., 75.), Nagy Dávid (64.), Marton Milán (85.), ill. Királyházi Márton (14.).

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu