Húsvéti kupán járt az U9

Döntőig jutottak. 

A Mercedes-KLC U9-es csapata Bordányban szerepelt ezúttal egy tornán, ahol egészen a döntőig jutott Péntek József csapata.

Péntek József: – A ssoportmérkőzések során szegedi csapatokkal – DAFC, Móravárosi Kinizsi, Sándorfalva – és a gyulai Grosics Akadémiával kerültünk szembe. Meggyőző játékkal, sok góllal első helyen tudtunk továbbmenni a csoportból. Az utolsó, Grosics ellen megnyert mérkőzés kiemelkedik a nap folyamán, hisz okos, taktikus, kemény, gólzáporos mérkőzést sikerült győztesen befejezni. A döntő során a Szentesi Kinizsi csapatától kikaptunk, akikről tudtuk, hogy jó erőkből állnak, hisz a csoportjukban megelőzték a Békéscsabai Előre és a Szeged-Csanád csapatait. A torna utolsó mérkőzésének elején nem voltunk elég határozottak, talán fáradtak is voltunk már, szerencsénk sem volt, de a döntő második felében mutatott akaratra, kitartásra hosszú távon lehet építkeznie a gyerekeknek és az egyesületnek. Érdekes utazás, ahogy egyes gyerekek az évek során hogyan lesznek „kész” játékosok, egyesek éppen az adott hétvégén, mérkőzésen melyik arcukat mutatják, és akiktől továbbra is várjuk még az áttörést.      

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu