Iksz az Ikarus ellen, győzelem a Tiszakécske ellen

Eredmények. 

A Mercedes-KLC U17 és U16 is bajnokit játszott hétvégén. Az idősebbek a Tiszakécske elleni megyei derbit húzták be, míg az U16 az Ikarus ellen szerzett pontot.

U17: Mercedes-KLC – Tiszakécske 4-0 (0-0)

KLC: Szabó Zs. - Schneider, Huszka, Bujdosó - Kele, Szabó D, Ludvign, Mag, Domokos - László, Koncz.

Csere: Banó, Kecskeméti, Jónás, Geiger, Varga.

Gól: László 2, Ludvigh, Geiger

Pap Szabolcs: Az első félidőben tompán, körülményesen és lassan játszottunk. Helyzetekig eljutottunk, de sajnos gólt nem sikerült szerezni. A második félidőben már jöttek a gólok is, az ellenfelünk elfáradt, így már tetszés szerint tudtunk helyzeteket kialakítani és betalálni, a győzelmünk megérdemelt. Sajnos súlyos sérülés történt a mérkőzés végén, jobbulást kívánok Geiger Ábelnek.

U16: Ikarus – Mercedes-KLC 1-1 (1-0)

KLC: Nagy G. - Horváth L., Fleig Á., Kurucz D., Kecskeméti Z. -  Zoboki K., Kovács M. - Zoboki D., Ozsváth Á., Selmeci M. - Nagy G.

Csere: Rácz K., Huszárik M., Zábrádi B. Malik O.

Gólszerzőnk: Huszárik M.

Kitűnt: Kovács M., Zoboki K., Huszárik M.

Márton Pál: Az előzetes várakozásnak megfelelően, két hasonló képességekkel bíró csapat küzdött a pályán. A hazaiak azért, hogy kissé eltávolodjanak tőlünk a tabellán, mi meg azért, hogy győzelmünk esetén megelőzzük őket. A hazaiak nagy erőket mozgósítottak az első félidőben, sok pozícióváltással, letámadással próbáltak megfelelő előnyhöz jutni. Tervük majdnem sikerült, hiszen már a hatodik percben gólt szereztek, azonban utána hiába volt mezőnyfölényük, egy kapufán kívül nem tudtak veszélyesebb helyzetet kialakítani. A szünetben átalakítottuk a játékunkat, és teljesen más felfogásban léptünk pályára. A hazaiakat beszorítottuk, letámadtuk őket a tizenhatosuknál, nagy nyomás alatt tartottuk a védelmüket. Sorra jöttek a lehetőségek, azonban igazi gólhelyzetet keveset tudtunk kialakítani, főleg az utolsó passzok pontatlansága miatt. A nagy akarásunknak végül meg lett a gyümölcse, az eredmény igazságos.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu