Mozgalmas végjáték után, az utolsó pillanatban lőtt góllal győzött az U19

Ludvigh Zalán a 90. percben döntött

A Miskolccal csapott össze előző hétévégén U19-es csapatunk a regionális kiemelt bajnokság idei utolsó előtti fordulójában. A találkozót a KLC a felsőházból, jó eredményekkel a háta mögött várta, míg az MVSC sereghajtó, így csakis a három pont lehetett a célja a mieinknek.

Ennek megfelelően nagyszerűen kezdték a meccset, az első félidő felénél már kettővel vezettek Szabó Dominik és Rizsonik Tibor góljainak köszönhetően. A második játékrészben azonban fordult a kocka, a 75. és a 85. percben is betaláltak a vendégek, így úgy tűnt, nem tud győzni hazai pályán Ozsváth Ferenc együttese. A csapat azonban nem hagyta annyiban a dolgot, sok erőt mozgósított az utolsó percekben és Ludvigh Zalán a rendes játékidő utolsó minutumában eredményes tudott lenni, és 3-2-re nyertünk. A KLC jelenleg a 4. helyen áll a tabellán. Csapatunk utolsó 2023-as mérkőzésére december 10-én az Airnegy otthonában kerül sor.  

Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Az első félidőben magabiztos védekezés mellett több helyzetet teremtettünk az ellenfél kapuja előtt és ezekből kettőt értékesítve 2-0-val mentünk szünetre. A folytatásban is jól játszottunk, de a sok helyzetből egyet sem váltottunk gólra és közben elhittük, hogy megnyertük a mérkőzést. Ez hiba volt, ugyanis az ellenfél egyenlíteni tudott. Az utolsó energiánkat mozgósítva a meccs vége fele sikerült a győzelmet érő gólt belőni. Tanulság, hogy végig kell koncentrálni!

Mercedes KLC – MVSC-Miskolc 3–2 (2–0)

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 12. forduló
2023. december 3., 13:00
Kecskemét, Széktói Stadion

A KLC összeállítása: Zsikla – Bedics, Fleig (Pesti 77.), Kurucz (Bujdosó 77.), Banó, Szabó, Kecskeméti, Ludvigh, Ruzsonik (Selmeci 65.), Schneider, Zoboki.

Gólszerzők: Szabó Dominik (5.), Ruzsonik Tibor (25.), Ludvigh Zalán (90.), ill. Bánk Kolen (75.), Filetóth Márk (85.).

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu