Negyedik hely a Kölyökligában

Kevés kellett a dobogóhoz.

Péntek József U8-as csapata befejezte a Kölyökliga küzdelmeit, ahol a gyerekek a negyedik helyen zártak végül.

Péntek József értékelése:

„A fordulók előtt esélyünk volt a második hely megszerzésére, de rosszabb teljesítménnyel akár az ötödik pozícióba is visszacsúszhattunk volna. A torna második legjobbjától végül simán kikaptunk. Számomra ők voltak az etalon csapat, rá is mutattam a gyerekeknek arra, hogy a monoriak mennyire jók voltak csapatjátékban, támadás felépítésben, koncentrálásban, magasbiztosságban és nekünk is ennek elérése legyen a célunk. Második mérkőzésünket megnyertük a RAFC (Rákosszentmihály) ellen. Kiemelkedett Vizeli, akit az eredményhirdetéskor a bajnokság álomcsapatába is beválasztottak, valamint egész jó teljesítménnyel rukkolt ki végre Pap és a 3 gólt jegyző Miskey. Az egyesület szellemiségét követve lehetőséget biztosítottam két új játékosnak, Katonkának és Dobosnak, hogy ők is megtapasztalhassák a Kölyökliga világát. Végül negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, amely a csapat teljesítményéhez mérten reálisnak mondható, még akkor is, ha egy ponton, egy gólon múlott a dobogó.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu