Nehéz meccset nyertek meg Bende Csabáék

Emberhátrányban harcolták ki a sikert.

A Mercedes-KLC U14 hétvégén a Makót verte meg hazai pályán, igen nehéz meccsen, hiszen emberhátrányban kellett kiharcolni a sikert.

U14: Mercedes-KLC – Makó 2-1 – jegyzőkönyv

Bende Csaba: Szomorúnak tartom, hogy 13 éves gyerekek mérkőzésén a játékvezető játssza a főszerepet. Az 50. percben egy olyan kiállítás történt, amire még az ellenfél edzője is odajött hozzám, hogy ez csak sárga lapot ért és a további ténykedése után sem éreztük, hogy mi játszunk hazai pályán. Ilyen körülmények között nyugodtan mondhatom, bravúros győzelmet arattunk 10 emberrel. Az ellenfelünk megerősödött a télen, a szegedi akadémiáról több játékost igazoltak, ügyesen játszó, jól kontrázó csapat benyomását keltették. Az első félidőben tompán, erőtlenül játszottunk, többször éles helyzetekben rosszul döntöttünk. A másodikban a kiállításunk után pörgött fel a csapat, több helyzetünk volt, de az igazság az, hogy a makói csapat is eldönthette volna a mérkőzést. A legvégén Doktor Ádám nagyszerű helyzetfelismerése és győztes gólja után mindent elmond, hogy a gyerekek egy kupacban ünnepeltek.

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu