Továbbra is veretlen hazai pályán az U19

Szép győzelem a Szolnok ellen

A forduló előtt két 14 pontos csapat találkozott az U19-es regionális kiemelt bajnokság keleti-csoportjában, a KLC a Szolnokot fogadta. A mieink fantasztikus első félidőt produkáltak, a szünetben már 4–0-ra vezettek, és bár előnyüket a fordulást követően nem tudták növelni, de így is megérdemelten zsebelték be a győzelmet.

Ozsváth Ferenc csapata a DEAC, az Ikarus, a Vác és a Grosics Akadémia elleni győzelmek, valamint a Hódmezővásárhely elleni döntetlen után újabb sikert aratott hazai pályán. Érdekesség, hogy a kiváló hazai szériához hozzátartozik, hogy a Szolnok elleni félidőig még csak gólt sem kapott ezeken a találkozókon U19-es csapatunk (a szolnokiak két szépítő gólja pedig nem osztott, nem szorzott).  

Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Zord időjárási körülmények közepette intenzív, jó ritmusú mérkőzést játszottunk, amelyen már az elején vezetést szereztünk. Ellenfelünk az egyenlítés érdekében heves támadásokba kezdett, de a védekezésünk kiválóan lezárta a kapu elé vezető utat, sőt a megszerzett labdákkal veszélyes ellentámadásokat indítottunk. Ezekből még két látványos gólt sikerült szereznünk. A második félidőben két gólra felzárkózott riválisunk, ami csapatuk erősségét is bizonyítja, de a három pont így is megérdemelten került a jobban játszó és akaró csapatunk birtokába.

Mercedes KLC – Szolnoki MÁV 4–2 (4–0)

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 10. forduló
2023. november 11.
Kecskemét, Széktói Stadion

A KLC összeállítása: Zsikla – Huszka (Kovács H. 86.), Banó, Pesti (Tóth B. 77.), Szabó D., Kecskeméti, Bujdosó, Ludvigh, Varga Á., Schneider, Somodi (Bedics 60.).

Gólszerzők: Szabó Dominik (7.), Banó Milán (28., 31.), Pesti Balázs (43.), ill. Ledacs-Kiss Bence (53.), Várhelyi Dominik (70.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu