Bende Csaba

 

Labdarúgói karrier

– Imádtam gyerekként a labdarúgást és mivel édesapám révén a családunkban is központi kérdés volt a futball, ezért tulajdonképpen én is ebben nőttem fel. Már 17 évesen az NB II-ben játszottam a KSC színeiben. Ezután ár évig az NB III-ban pallérozódtam, majd ismét a másodosztályban játszottam – újra a KSC, illetve a KTE színeiben. Később még Kunszentmártonban is játszottam a másodosztályban, ezután harmad- és megyei első osztályú szinten szerepeltem – idézte fel labdarúgói karrierjének állomásait Bende Csaba, aki játékosként az NB-s időszakában belső védőt vagy védekező középpályást játszott, de megyei szinten a támadójáték sem volt idegen tőle.

Irány az edzőség

Bende Csaba 15 évvel ezelőtt került klubunkhoz, először mint játékos, majd fél év később Karakas Feri bácsi rábízott egy gyerekcsoportot és így indult el az edzőség útján. – Edzői munkám elején inkább kisebb korosztályokkal foglalkoztam, később jöttek a nagyobb gyerekek, majd a felnőtt csapatok – fogalmazott a tréner.