Leány U19-es regionális bajnokság: Továbbra is a KLC az egyetlen hibátlan csapat!

Szabó Erika csapata ezúttal Soroksáron győzött 7–0-ra!

A leány U19-es regionális bajnokság dél-keleti csoportjának 16. fordulójában az ötödik helyezett Soroksár otthonában lépett pályára a KLC. A találkozó favoritja egyértelműen a kecskeméti csapat volt, hiszen százszázalékos teljesítménnyel várták a találkozót. A két együttes őszi meccsén a KLC hazai pályán 3–1-re győzött. Ezúttal idegenben úgy nyertek a hírös városiak, hogy még csak gólt sem kaptak. A végeredmény 7–0 lett.

A győzelmet a kecskemétiek vezetőedzője, Szabó Erika így értékelte: – A mérkőzésen ellenfelünk három felnőt NB II-es játékossal erősítette csapatát. A vezetést ennek ellenére gyorsan megszereztük, majd egy 15 perces intenzív játékkal az ellenfelünk volt a kezdeményezőbb. A Soroksár kapusa egy hazafejelt labdát nem tudott megfogni, ezt kihasználva előnyünket növeltük. A második gól után újból átvettük a kezdeményezést és szebbnél szebb gólókkal bebiztosítottuk győzelmünket!

A KLC 14-ből 14 győzelemmel magabiztosan vezeti a bajnokságot. A csapat gólkülönbsége is káprázatos, hiszen a lányok 95 rúgott és mindössze 6 kapott gólt jegyeztek fel eddig. Szabó Erika csapata november óta nem kapott gólt – ez hat mérkőzést jelent! A KLC legközelebb Békéscsabán lép pályára április 22-én.

Soroksár Sport Club Kft. – Kecskeméti LC 0–7 (0–3)

Leány Regionális U-19, Dél-Keleti csoport, 16. forduló
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont
2023. április 16., vasárnap, 15:00

A KLC összeállítása: Tóth K. – Rigó, Gál, Tóth Sz., Jakab L., Bertalan, Szöllősi (Jakab V. 78.), Gattyán, Horváth, Csikai (Dóka 46.), Kis (Váczi 88.). Edző: Szabó Erika

gólszerzők: Gál Vivien (4., 69., 88.), Tizmár (29. – öngól), Kis Lili Anna (40.), Jakab Laura Szófia (55.), Gattyán Eszter (74.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu