Női NB II: Tisztes helytállás az Eger ellen

Megszereztük első gólunkat a másodosztályban

Szombat délután került sor női felnőtt labdarúgó-csapatunk első hazai NB II-es találkozójára. Az ellenfél az az Eger volt, amely az első körben a Salgótarjánt verte tekintélyt parancsoló módon 8–0-ra.

Az Eger egyértelműen a bajnokságból kiemelkedő csapatok közé tartozik, így nem várt egyszerű feladat a mieinkre, és már az első percben meg is szerezték a vendégek a vezetést. A gólszerző Bukta Nikolett volt, aki negyedórával később, majd a 20. percben is eredményes volt. Sőt, a kiváló támadó a mesterhármasnál nem állt le, a 81. minutumban ő állította be az 1–5-ös végeredményt. A félidei háromgólos egri vezetés a 60. percben lett négygólos, viszont a 70. percben jött el számunkra a meccs legfontosabb pillanata, amikor Szöllősi Lora Lotti meglőtte első gólunkat a másodosztályban. A vereség ellenére nem lehetünk elégedetlenek, ugyanis csapatunk tisztesen helytállt, becsülettel küzdött.

A következő bajnoki mérkőzésünk szeptember 14-én lesz Kazincbarcikán.

Szabó Erika vezetőedző értékelése: - Az első hazai találkozónk sajnos nem a mi győzelmünket hozta, de ez a realitás. Az első percben már ellenfelünk szerzett vezetést. Végül öt gólt kaptunk, és megszületett az első NB II-es találatunk Szőllösi Lotti révén. Minden egyes mérkőzésen jobban és jobban játszunk, sokszor eljutunk az ellenfél kapujához játékkal, nem csak előrerúgott labdákból kerülünk gólhelyzetbe. A játékszervezés már azon a szinten működik, ahogyan azt szeretném látni, a védekzésünk néha döccenős, akadnak meg nem értett szituációk. Az Eger elleni mérkőzésen már nagyobb sebességgel járt a labda, s gyorsabban reagáltunk le helyzeteket. Bízom abban, hogy minden mérkőzés után sikerül újat tanulni, elsajátítani.

Kecskeméti LC – Eger SE 1–5 (0–3)

Női NB II. Keleti-csoport, 2. forduló
2024. szeptember 7., szombat, 15:00
Kecskemét, NJE GAMF Kar
JV: Medovarszki János (Zahorán János, Mákos Gergő)  

A KLC összeállítása: Illés – Zsoldos (Dóka 80.), Tóth R., Jakab, Bertalan, Vígh, Kis, Tóth Sz., Sándor (Györe 71.), Horváth, Szöllősi.

Gólszerzők: Szöllősi Lora Lotti (70.), ill. Bukta Nikolett (1., 15., 20., 81.), Végh Katalin Angéla (60.).

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu