Szeptember közepén indul a női megye I.

Hamarosan indul a felkészülés.

A Kecskeméti LC női csapata egy tétmeccsen már túlvan a szezonban, a lányok a Magyar Kupában 3-1-es vereséget szenvedtek hazai pályán a Gyulai Amazonoktól. Az NB II-es csapat ellen nem vallott szégyent a társaság, és már a megyei bajnokságban szeretnének jó eredményeket elérni.

– Történetünk során először neveztünk a Magyar Kupára. Az U16, az U19 és a felnőtt csapat játékosaiból raktuk össze a csapatok, éppen azokból, akik nem nyaraltak. Szabó Erikával heti két alkalommal közösen tartottunk edzést, készülve a megmérettetésre. A sorsolásnál nem volt szerencsénk, mert az NB II-es Gyulát, a legnehezebb ellenfelet kaptunk abból a körből, akik szóba jöhettek. Közel 40 fokban is jól meg tudtuk szervezni a játékot, közel 30 percig pariban is voltunk. Ellenfelünk három távoli lövéséből egy már utat talált a kapuba, majd les címén nem adták megy egy gólunkat. Kapott ezután egy büntetőt is a Gyula, amit belőttek. A második félidőben sem adtuk fel, mentünk előre, szépíteni is sikerült, de sajnos az osztálykülönbség azért kijött amellett, hogy érezhetően mi is három csapatból raktuk össze ezúttal az együttest. Nincs okunk azonban szégyenkezni, jövőre újra megpróbáljuk a kupában – mondta a szezon első tétmeccséről S. Juhász Attila, a csapat edzője.

A felkészülés hamarosan elindul, a megye I-es női csapat továbbra is az MLSZ BKMI által szervezett bajnokságban fog szerepelni, mellyel kapcsolatban lesznek változások. Az első és legfontosabb az, hogy Parti Gyula helyett már S. Juhász Attila irányítja a csapatot.

– Egyelőre úgy tűnik, hogy öt vagy hat csapat fog indulni a megyei bajnokságban, a lebonyolítás pedig annyiban mindenképpen változni fog, hogy ősszel és tavasszal is kétszer játszanak majd egymással a csapatok. Sajnáljuk, hogy a Kerekegyháza nem ebben, hanem egy másik bajnokságban indul, mert egy jó csapattal szegényebb lett a Bács-Kiskun megyei bajnokság, bejön helyettük viszont új indulóként a Bugac. Az előzetes információk szerint szeptember 10-én indul a bajnokság, melyre valójában a jövő héttől kezdjük meg a felkészülést. Abszolút amatőr társaságról van szó, sokan nyaralnak, nem lett volna értelme előbb kezdeni, de 6-7 játékossal azért már a kupameccs előtt elkezdtük az edzéseket, és nem is hagytuk abba, ez a heti két alkalom továbbra is megvan. Magasra tette elődöm a lécet, Parti Gyula nem kis útravalóval indította el a csapatot erre a szezonra, amikor azt mondta, hogy képesek lehetünk a bajnoki címre. Megpróbálunk ennek a várakozásnak megfelelni – tette hozzá S. Juhász Attila.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu