Szeretetből játszottak

Balla Gábor U14-es értékelése.

Balla Gábor ebben a szezonban az U15-ös és U14-es leány csapattal is bajnoki címet ünnepelt, elsőként a fiatalabbak évét értékelte.

Balla Gábor értékelése:

„A tavaszi koronavírus miatti korlátozások, sérülések után augusztusban kezdtük meg a felkészülést. A tavalyihoz képest a csoportunk könnyebbnek ígérkezett, ezért is volt a célunk a dobogós helyezés elérése. A bajnokság kezdete előtt játszottunk egy felkészülési mérkőzést Gyulán az Amazonokkal, jókora pofonba szaladtunk bele, de hasznos volt. A szezon nehezen indult be, mi a harmadik fordulóban léptünk először pályára. Az egész őszt a bizonytalanság, a koronavírus miatti halasztások jellemezték, így fordulhatott elő, hogy a legkevesebb lejátszott meccsel vonultunk téli pihenőre, ami nem tarthatott sokáig, mert január végétől elkezdtük bepótolni őket. Evés közben jön meg az étvágy – szokták volt mondani - egyre jobb formába lendültünk és minden akadályt magabiztosan vettünk. Hamarosan a tabella élén találtuk magunkat és a bajnoki cím esélyesévé léptünk elő. A lehetőséget megragadtuk és nem is engedtük ki a kezünkből. A sikerünk kulcsa az volt, hogy mi szeretetből játszottuk a focit, mindenki jól érezte magát a pályán, élvezet volt minden játékban töltött perc. Szerencsére a járvány elkerülte a csapatot, senki nem kapta el a koronavírust! Kivéve engem... Itt szeretném megköszönni Szabó Erikának, hogy gyengélkedésem idején kisegített, és vele is ugyanúgy tette a csapat a dolgát.”

A játékosokat egyénileg is értékelte Balla Gábor:

„Gál Vivien szélső középpályásként 31 góllal a csoport góllövőlistájának élén végzett, Tóth Szonja a csapat motorja volt, fáradhatatlanul bejátszotta az egész pályát és 11 góljával a házi góllövőlista második helyezettje. Szaszkó Tiara és Pappa Lilla két sziklakeménységű középső védő, mi kaptuk a legkevesebb gólt. Illés Mónika az egyszem kapusunk, aki négy (!) korosztályban is pályára lépett az idei szezonban. Nagy Dóra csapatunk kapitánya, aki három korcsoportban is szerzett bajnoki találatot. Balogh Anikó fáradhatatlanul küzdött meg a nála mindig sokkal nagyobb ellenfelekkel. Anyukája a pályán kívül szintén fáradhatatlanul segítette, és akadályokat nem ismerve buzdította csapatunkat. Természetesen minden csapattagnak köszönöm az egész éves munkáját, a jó hangulatú utazásokat, nem a szomszédba kellett járnunk, emellett a kitűnő nyári kikapcsolódásokat is. Köszönöm két kollégám, Magyar Gergely és Nagy Tamás munkáját is!

A bajnokcsapat:

Szűcs Vivien, Csincsák Lili, Kele Emma, Müller Míra, Szivós Szitara, Szaszkó Riana, Bata Léna, Bódog Csenge

A gólkirály, Gál Vivien:

„A csapat jó kedve és összetartása az, ami ráhangol egy-egy fontos mérkőzésre. Azért a cukorkamintás kabalazoknim sem maradhat otthon. Ebben a szezonban a legfontosabb gólomat a Gyula ellen szereztem, a legszebbet pedig a BVSC-nek fejeltem. Természetesem magamban kevés lennék a győzelemhez, köszönöm csapattársaimnak a szép gólpasszokat és a támogató csapatszellemet!"

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu