A DAFC és a Törökszentmiklós ellen kezdtünk

Elindultak az országos bajnokságok.

Négy fiú korosztályos csapatunk, az U19, az U17, az U15 és az U14 is elkezdte a tavaszi szezont az országos bajnokságokban.

U19: DAFC – Mercedes-KLC 0-11 – jegyzőkönyv

U17: DAFC – Mercedes-KLC 1-3 – jegyzőkönny

Pap Szabolcs: Először is jobbulást szeretnék kívánni a mérkőzés elején súlyosan megsérülő Kele Álmosnak! A mérkőzés első félideje tipikus első bajnoki volt, kevés volt a pontos passzunk és a befejezett támadásunk is, erre még rájött a sérülés ami megzavart mindenkit. A félidő végén már helyzeteink voltak, szögleteket végezhettünk el, illetve egy ziccert is elhibáztunk. A szünetben rendeztük a sorokat és jól is kezdtük a második félidőt, sajnos kaptunk egy elkerülhető gólt, ami végképp felrázta a társaságot és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, amiből sikerült is hármat értékesíteni. A helyzetek alapján 5-6 gólt is szerezhettünk volna a második félidőben, míg ellenfelünk nem tudott a kapunk közelébe kerülni, ez alapján úgy gondolom, hogy megérdemelten szereztük meg a három pontot. Külön öröm volt számomra, hogy a cserék nagyon jól szálltak be a meccsbe, sokat tudtak segíteni a csapatnak.

U15: Mercedes-KLC – TFC 1-2 – jegyzőkönyv

U14: Mercedes-KLC – TFC 4-1 – jegyzőkönyv

Bende Csaba: Az első mérkőzéshez képest egész jó játékkal sikerült a győzelmet megszerezni. Szervezettek és rendezettek voltunk végig, a gyerekek betartották azt, ami kértem. Ttöbb dolgot visszaláttam a pénteki gyakorlásokból. A cseréket is dicsérem, mert most mindenki jól szállt be, tudták segíteni a csapatot.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu