A második félidőben bedarálta ellenfelét az U17

Sima győzelem Szentendrén

Az U17-es regionális kiemelt bajnokság 5. fordulójában a Dunakanyar Sportegyesület otthonába látogatott csapatunk. Az első félidőben egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, ez viszont a második játékrészre már nem volt elmondható, a mieink simán győztek.

Pap Szabolcs vezetőedző értékelése: – A mérkőzésre a felkészülésünk nem ment zökkenőmentesen, sajnos a hét folyamán 5-6 játékos is betegséggel küzdött. A meccsre is több meghatározó játékos nélkül kellett elutazni. A találkozó elején sok pontatlanság és figyelmetlenség jellemzett minket, nem tudtuk játszani a játékunkat az extrém keskeny pályán. Az első 20 perben a kapusunk 2-3 nagy védésének köszönhetően tudtunk meccsben maradni, ezután átvettük a mérkőzés irányítását és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, így a félidő képe alapján a döntetlen reális eredmény volt. A szünetben átbeszéltük a dolgokat és kicsit módosítottunk a játékunkon, ami nagyon jól sikerült mert egy perc alatt sikerült vezetést szerezni. A félidő folyamán már végig tudtunk dominálni és megérdemelten hoztuk el a pontokat Szentendréről.

Dunakanyar Sportegyesület – Mercedes KLC 1–5 (1–1)

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 5. forduló
2023. szeptember 30.
Szentendre

A KLC összeállítása: Bogdán – Kothencz (Hegedűs 84.), Czumbil, Csizmadia, Kis E. (Pusztai 84.) – Losonczi, Doktor, Diószegi – Zábrádi (Marton 84.), Nagy G. (Asztalos 79.), Nagy D. (Terbe 79.).

Gólszerzők: Nagy Szilárd (20.), ill. Nagy Dávid (37.), Doktor Ádám (46., 71., 90.), Czumbil Mihály Zoltán (75.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu