Az U17 és az U14 is magabiztos sikert ünnepelhetett

Jó játék a fiataloktól.

Két korosztályos csapatunk is győzelemnek örülhetett hétvégén, az U17 és az U14 begyűjtötte a bajnoki pontokat. Az U14 eddig minden meccsét megnyerte.

U17: Mercedes-KLC – Gyula 3-0

Jegyzőkönyv

Pap Szabolcs: A mérkőzés elején szerzett góllal saját magunkat altattuk el, a mérkőzés első 20-25 percében nem is találtuk a játék ritmusát, ekkor ellenfelünk ránk tudta erőlteti a hosszú labdákra épülő játékát, amikből helyzetek is lettek. A 30. perctől sikerült rendezni a sorainkat, helyzeteket is kialakítani. A második félidőben már jobban néztünk ki, és a jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően megérdemelten nyertünk. Gratulálok a csapatnak!

U14: OMTK – Mercedes-KLC 1-9

Jegyzőkönyv

Bende Csaba: Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, több tetszetős támadást is szép góllal zártunk le. A másodikra kissé kiengedtünk, de én is kicsit felforgattam a csapatot. Fölényünk így is megmaradt, magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu