Az U19-es csapat kiválóan szolgálta a felnőtt gárda érdekeit – évértékelő

„Az év sokkal több pozitívumot hozott, mint negatívumot”

Pap Szabolcs vezetőedző évértékelése: – Ebben a bajnoki évben először új lebonyolítás rendben zajlott a küzdelem, ősszel egy alapszakasz után két részre osztották a csapatokat az eredmények alapján, egy alsó- és egy felsőházra. Végig úgy éreztem ősszel, hogy nekünk minden kifelé pattan, míg az ellenfeleinknek minden befelé. Három mérkőzésen is a 85. perc után veszítettünk pontot, pontokat, és ezek a végelszámolásnál sajnos sokba kerültek, így az alsóházba kerültünk. A téli felkészülés elején azt tűztem ki a srácok elé, hogy ha már így alakult, akkor ezt a bajnokságot legalább "nyerjük" meg. Ezután a klub, illetve a felnőtt csapat életében elég komoly változások következtek be, ami azzal járt, hogy 5-6 játékos a felnőtt csapatnál kezdte meg a felkészülést. Ennek ellenére a bajnokságban az utolsó fordulóig esélyünk volt még így is megnyerni a csoportot, de sajnos ez nem sikerült. Utánpótlás edzőként úgy gondolom, hogy ezzel nincs semmi baj, mert sokkal nagyobb pozitívum, hogy a szezon végére 7-8 játékos bemutatkozott a megyei első osztályú felnőtt bajnokságban. A játékosok felére kezdőként számított a felnőtt gárda vezetőedzője, így nagyon értékes mérkőzés tapasztalattal lettek gazdagabbak, és rengeteget fejlődtek. Név szerint nem emelnék ki senki, de úgy gondolom, hogy az év sokkal több pozitívumot hozott, mint negatívumot, és gratulálok a játékosoknak ehhez a teljesítményhez!   

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu