Az U8-as és U9-es csapatok az utolsó tavaszi Bozsik fesztiválon szerepeltek vasárnap

A fiatalok a negyedik, egyben utolsó Bozsikon vettek részt

Az U8-asok vezetőedzője, Szalai Krisztofer így számolt be a fesztiválról: – Ezúttal is sikerült az U8-as korosztályban két csapattal elindulnunk a Bozsik fesztiválon. Most egy 4+1-es és egy 3 fős Funino csapattal szálltunk versenybe. Nagyon büszke vagyok mindenkire, az egy évvel idősebb mezőnyben nemcsak, hogy sikerült helytállnunk, de legtöbbször hatékonyan és eredményesen is játszottunk, kreatív támadásokat vezettünk, szép gólokat lőttünk! A mérkőzések döntő részében sikerült állandó nyomás alá helyezni az ellenfeleinket, bátran és kezdeményezően játszottunk. A támadó és védekező fázisokkal már egyre jobban meg vagyok elégedve, az átmenetekben még gyorsulnunk kell, főleg a labdavesztés utáni azonnali visszatámadásban. A standard szituációkat egyre gyorsabban és hatékonyabban végeztük el, az összjátékunk is látványosabb. Ami szintén öröm volt számomra, hogy a fiúk egyre tudatosabban észlelik, hogy mikor kell egy az egy elleni játékot kezdeményezni és mikor kell összjátékkal kombinálni az egyenes támadás labdakihozatali és a támadás előkészítési játékfeladataiban.  Gratulálok mindenkinek, hasznos és tartalmas volt a délelőtt!

Az U8-as csapat tagjai: Ujj Dániel, Csertő Olivér, Szabó Áron, Pintye Gergő, Csernus Dávid, Miklós Kevin, Spierk Olivér, Tóth Dávid

Az U9-es csapat trénere, Kovács András így értékelt: – A tavaszi szezon negyedik és egyben utolsó Bozsik Fesztiválját rendezték vasárnap a Széktói Stadionban. A borongós, esős idő ellenére két csapatot is ki tudtunk állítani a rendezvényre. Ezen a hétvégén csak öt az öt elleni mérkőzéseket játszottak a gyerekek. Talán a hűvösebb idő lehetett az oka, hogy kicsit álmosan kezdtük a mérkőzéssorozatot, de a második és harmadik meccseken már felvették a ritmust a játékosok. Sikeres megoldások mellett az előforduló hibákat is megbeszéltük a szünetekben. Az utolsó tavaszi fesztivál is elérte a célját, minden játékosunk kellő játékperccel lett gazdagabb. A teljesítményért külön elismerésben részesült Válik Marcell és Schóber Zalán.

Az U9-es csapat tagjai: Balog Ádám, Csuka Zoltán, Domokos Botond, Jász Benett, Kovács Ádám, Nedelkovics Milos, Okoro Kamsiyochi, Schóber Zalán, Szivák Richárd, Székelyi János, Válik Marcell.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu