Debrecenben nyert rangadót az U17-es csapat

Ozsváth Ferenc tanítványai 5–2-re győztek

Fontos mérkőzés várt az U17-es regionális kiemelt bajnokság keleti-csoportjában szereplő KLC-re, hiszen a nyolcadik helyezett kecskemétiek a hetedik pozíciót elfoglaló DEAC otthonában léptek pályára. A találkozó 15. percében a debreceniek szereztek vezetést, ám a KLC még az első félidőben fordítani tudott – Selmeci Márk öt perc alatt kétszer is eredményes volt és 16 U17-es meccsen már 11 gólnál tart a szezonban. A második játékrész hazai egyenlítéssel kezdődött, azonban a kecskeméti csapat az utolsó fél órában lehengerlően futballozott, három gólt is lőtt – Vári Mátyás, Fazekas Tamás Koppány Rafael Márió András révén – és végül 5–2-re nyert. Sikerével a KLC öt pontra megközelítette a középházban a DEAC-ot, illetve lépéselőnybe került az üldöző Balmazújváros és Szolnok csapatai előtt.

Ozsváth Ferenc vezetőedző érétkelése: – Az első tíz perc nehézségei után kézbe vettük az irányítást és bár az ellenfél szerzett vezetést, remek játékkal és látványos gólokkal még a szünet előtt a mi javunkra fordult a mérkőzés. A második félidőt is jól kezdtük, de egy kontratámadás végén a DEAC egyenlített, ami megrogyasztott bennünket. Tíz perc gyengébb játék után rendeztük a sorainkat és végig jól játszva megérdemelt győzelmet arattunk esélyesebbnek tartott ellenfelünk otthonában.

Debrecen EAC – Mercedes KLC 2–5 (1–2)

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet, 21. forduló
Debrecen, Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sporttelep
2023. április 23., vasárnap, 12:00

A KLC összeállítása: Nagy G. – Bedics, Fazekas, Bujdosó, Selmeci, Kecskeméti, Ozsváth Á. (Huszárik 89.), Zoboki, Rafael, Jakab (Vári 60.), Kakas.

Kecskeméti gólszerzők: Selmeci Márk (30., 35.), Vári Mátyás (63.), Fazekas Tamás Koppány (72.), Rafael Márió András (92.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu