Győzelemmel zárta a szezont az U12

Dabason nyertek a fiúk

A regionális U12-es bajnokság alsóházának utolsó fordulójában Dabason léptek pályára a mieink. A cél az volt, hogy szépen zárják a szezont. Kovács András tanítványai mindent beleadtak, és végül 2–1-re nyertek. A srácok az alsóház küzdelmei során a 10 meccsből ötöt megnyertek, és összességében pozitívan zárták a szezont.

Kovács András vezetőedző értékelése: – A Dabas elleni utolsó bajnoki mérkőzésen ebben a szezonban nem lehetett más a célunk, minthogy jó játékkal zárjuk a bajnoki sorozatot. Jól kezdtük a mérkőzést, lendületesen, kezdeményezően játszottunk. Gyorsan sikerült megszerezni a vezetést. A játékot mi irányítottuk középpályásunk, Kelemen Kristóf vezetésével, viszont ellenfelünk egyéni akciókkal veszélyes támadásokat vezetett a kapunkra. Második gólunk után többször is végleg eldönthettük volna a mérkőzést, sajnos több óriási helyzetet nem értékesítettünk, így nyílt maradt a találkozó. A Dabas játéka feljavult az utolsó negyedre, kapufáig is eljutottak, nagyot csatázott védőnk Kovács Krisztián az agilis dabasi csatárral, így nagyon izgalmas utolsó 20 percet láthattak a nézők. Megmaradt végig a tartásunk, cseréink jól szálltak be mérkőzésben, különösen Boros Áron, aki további lendületet tudott adni támadójátékunknak, többek között emiatt se tudott ellenfelünk fölénk nőni. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, köszönöm a szülőknek az egész bajnokság alatt mutatott türelmet, támogatást! 

METON-FC Dabas SE – Mercedes-Kecskeméti LC 1–2

MLSZ regionális U12 alap közép A-csoport alsóház 10. forduló
Dabas
2024. május 25.

A KLC összeállítása: Kovács László Krisztofer – Kelemen Kristóf, Kunos Benedek, Kovács Balázs Imre, Fazekas Benedek, Tatár Barnabás, Kovács Krisztián, Keresztesi Zoltán, Bernard Máté. Csere: Szalai Kende, Nagy Imre, Boros Áron, Cséplő Zétény.

Gólszerzőink: Kovács Balázs Imre (1.), Bernard Máté (22.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu