Hiába vezettek, alulmaradtak az U17-es fiúk

A Gödöllő szerencsés volt és elvitte a három pontot

Az első fordulóban a KISE otthonában játszott és 3-1-re kikapott az U17-es csapatunk, amely az első hazai mérkőzésén szerette volna megszerezni első pontjait az új bajnokságban. Az ellenfél az a Gödöllő volt, amellyel augusztus végén már találkoztunk a kupában. Akkor idegenben 3–1-re győztünk, így joggal számított esélyesebbnek csapatunk a nyitókörben a Zugló ellen 1–1-es döntetlent elérő Gödöllő ellen. A találkozón azonban hiába domináltak a mieink, és hiába szereztek vezetést is, végül a vendégek szerencsés körülmények között 2–1-re győztek.    

Pap Szabolcs vezetőedző értékelése: – Sajnos nem sikerült jól az első hazai mérkőzésünk, ugyanis a Gödöllő elvitte a három pontot. Hozzá kell tennem, hogy szerintem még a vendég csapat sem tudja, hogy hogyan tudott győzni. A mérkőzés elején egy szemfüles góllal sikerült vezetést szereznünk, de ezután elkövettünk egy durva egyéni hibát, amit ellenfelünk kihasznált. A szünet után újabb súlyos egyéni hiba a részünkről újabb vendég gólhoz vezetett. Mindent megtettünk, hogy legalább egyenlítsünk, de csak kapufáig, illetve kihagyott ziccerig jutottunk. Nem tudok szó nélkül elmenni a játékvezetés mellett, több mint 30 éve vagyok a labdarúgásban, de még olyat nem láttam, hogy egy tiszta 11-es szituációban a játékvezető előnyszabályt alkalmazzon, majd miután az előny nem alakul ki nem fújja vissza a szituációt, hanem kirúgást ítél. Ettől függetlenül dolgozunk tovább és a pontszerzés reményében utazunk legközelebb Vácra.

Mercedes KLC – Gödöllői SK 1–2 (1–1)

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet, 2. forduló
2023. szeptember 10., vasárnap, 10:00
Kecskemét, Széktói Stadion, műfüves pálya

A KLC összeállítása: Csizmadia L. – Kothencz, Csizmadia D., Czumbil, Kis E. (Barna 68.) – Losonczi, Ozsváth, Doktor, Marton (Asztalos 68.), Zábrádi – Nagy G.

Gólszerzők: Nagy Gábor (22.), ill. Dóra Marcell (24.), Németh Balázs Lajos (49.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu