Jó meccset játszott a dobogós ellen U15-ös csapatunk

A tabellán 3. helyezett Hódmezővásárhely volt az ellenfél

A találkozót a hazai pályán játszó mieink kicsit lassabban kezdték, az ellenfelünk már a szünetben két góllal vezetett. A fordulást követően kockáztatott és szépített is Bende Csaba együttese, azonban a végjátékban újabb gólt kapott, így végül 3–1-re kikapott. Csapatunkat a nagy küzdéséért dicséret illeti! A srácok jelenleg a 6. helyen állnak a bajnokságban.

Bende Csaba vezetőedző értékelése: – Ahogy a mérkőzés elkezdődött, látszódott, hogy ellenfelünk labdabirtoklásban, gyorsaságban és taktikailag is előrébb tart nálunk. Mi próbáltunk visszahúzódva védekezni, de a labdaszerzések után gyorsan eladtuk a labdát. A védelmi négyesünk egyébként jól működött, a széleket egész meccsen jól zártuk le, a legnagyobb problémánk a középpályán van. A második félidőben már bátrabban játszottunk és a szépítő gólunk után kockáztattunk az egyenlítésért, izgalmassá tettük a meccs végét. Sajnos nem jött össze a gól, csak az ellenfelünknek egy kontra után. Az biztató, hogy nálunk jobb csapatok ellen is lassan megtanulunk csapatként védekezni, viszont hiányzik a gyorsaság és a keménység a játékunkból, ebben fejlődnünk kell!

Mercedes KLC – Hódmezővásárhelyi FC 1–3 (0–2)

MLSZ regionális U15 alap Délkeleti csoport 10. forduló
Kecskemét, Széktói Stadion
2023. november 04., 16:00

A KLC összeállítása: Német – Rafael, Bajnóczi, Arató, Kovács K. (Gere 71.), Tóth Sz. (Szivák 45.), Brútyó (Ország 50.), Kothencz, Raskó, Szabó, Rimóczi.

Gólszerzők: Rafael János (67.), ill. Vebók Milán (22.), Ökrös Zénó (33.), Mucsi Ádám (74.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu