Jó mérkőzésekkel folytatódott a Bozsik-program

Két csapattal álltak ki. 

Két korosztályos csapatunk is folytatta szereplését a Bozsik-programban, ahol ismét jó mérkőzéseket játszottak a gyerekek.

Parti Gábor (U11): – 14 játékossal mentünk el, ami jó döntés volt, minél több gyereknek jó, ha megvan a megfelelő játékidő. Két csapatot alakítottunk ki, mindenki egy-egy félidőt kapott egy meccset leszámítva, a mérlegünk két-két győzelem és vereség. Jó hangulat uralkodott a csapatban, ráadásul betegségek miatt Péntek Józsi két játékosát is elvittem magammal, akik megállták a helyüket a nagyobbak között is. A játékkal meg voltam elégedve, a helyzetkihasználással nem. A két vesztes meccsen az ellenfél nem jött ki a kapuja elől, de rengeteg helyzetünk maradt ki. Ezen kell javítanunk.

Péntek József (U10): – Ismét két csapattal, 20 gyermekkel tudtunk jelen lenni a tornán. Voltak hiányzók, de örömteli, hogy sok új arc próbálhatta ki magát a tornán. Első csapatunk ugyanazzal a szervezett játékkal kezdte a tornát, mint ahogy a múlt heti Kölyökligát befejezte. Felvettük a kesztyűt a KTE U11, Hírös-Ép és UFC csapataival. Utóbbi két csapat nagyon felerősödött, jó mérkőzéseket játszottunk ellenük, amelyek jó szolgálják a gyermekek fejlődését. Utolsó mérkőzésünket a Tiszakécskével játszottuk, amelyen már elfáradtunk, ami a csapatra eddig nem volt jellemző, hogy nem küzdöttünk, vagyis inkább azt mondanám, hogy ellenfelünk esélyt sem adott nekünk a kibontakozásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hetek óta pár gyerek viszi a csapatot a hátán, a többieknek idő kell még, hogy kiegyensúlyozott teljesítményeket láthassunk tőlük. Második csapatunk kezd érettebb játékot bemutatni, vannak jó teljesítmények, remélem hamarosan ki tudok próbálni játékosokat az első csapatnál is.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu