Kevés kellett volna a kupához

Nagy csata a Start Kupán.

A Mercedes-KLC U9-es csapata igen izgalmas tornán vett részt hétvégén Bordányban, ahol minimális különbséggel csúsztak le a gyerekek a torna megnyeréséről.

Péntek József értékelése: – 12 csapatos „mini Szeged” kupán vettünk részt Bordányban, ahol mellettünk csak a gyulai Grosics Akadémia számított „vendégnek”. Irigykedtem, hogy ennyi környékbeli gyerek játszik versenyszerűen. A torna jól sikerült számunkra, hisz a csoportmérkőzéseken gólt sem kaptunk, rengeteg helyzetet alakítottak ki a srácok. Bari Alex sok gólt rúgott, mindenki tudott játszani. A hármasdöntő első mérkőzését a Grosics Akadémia ellen játszottuk, ahol már szükség volt jó kapusteljesítményre, kemény védekezésre. Remek szögletvariáció után vezetést szereztünk, majd az előnyünket meg is tudtuk duplázni egy szabadrúgásból, Pap Olivér volt mindkét esetben a gólt jegyző játékos. Hazafele jövet mondtam is a srácoknak, hogy eljön lassan az az időszak, amikor már csak ilyen kis különbségek fognak dönteni a mérkőzéseken, hogy nyersz vagy veszítesz, örülsz vagy bánkódsz. A torna utolsó mérkőzését a Szeged-Csanád GA U9-es csapat ellen vívtuk, ahol férfias küzdelem folyt a pályán. Kapuk előtt talán nekünk voltak lehetőségeink, ennek ellenére ellenfelünk tudta megszerezni a vezetést egy kis hátsó megingás révén, viszont erre kiválóan reagált a csapat, mert egyből a középkezdés utána ki is tudtunk egyenlíteni Miskey Csabi révén. Hatalmas tűz volt a fiúkban, de a győztes gólt végül nem sikerült megszerezni. Mindkét csapat készült volna a büntetőkre, amikor a szervezők felhívták a figyelmünket a versenykiírásra, ahol azonos pontok, azonos gólkülönbségek után a több rúgott gólt számított. Mivel a Szeged 4-2-re múlta felül a Gyulát korábban, így ők nyerték meg a tornát. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Oláh Noel a kapuban, Dobos Zsombor védekezésben, Pap Olivér és Katonka Milos mezőnyben, Bari Alex és Miskey Csaba támadásban. Horváth Zsolti most mezőnyben segített a csapnak. A többieknek türelmesnek kell lenni, nőnek a játékpercek számukra, hamarosan többet fognak tudni segíteni közös céljaink elérésben. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu