Kitűnő tornán vehetett részt az U10

Hazai környezetben.

A XXVI. SC Hírös-Ép tornán vett részt a Mercedes-KLC U10-es csapata. A nagyszerű színvonalú torna jól szolgálta a csapat felkészülését.

Péntek József értékelése: – Örülünk, hogy részt vehettünk a tornán, hiszen először játszottak a gyerekek megnövekedett pályán és létszámban, kitűnő felkészülésnek bizonyult így számunkra. Minden mérkőzésen egyenlő partnerei voltunk csoportunkban a nevesebb és sokkal jobb feltételekkel rendelkező ellenfeleinknek. Az FTC ellen még megilletődötten játszottunk, sorozatban hibáztunk, szinte mindenki megkapta a lehetőséget, de egyben ki is kristályosodott, hogy kire lehet építkezni a nap folyamán. A Paks és Pécs ellen döntetlent játszottunk, illetve a székesfehérvári Főnix-Gold ellen győzelmet is arattunk. Az FTC-t is legyőző Békéscsaba ellen hatalmasat küzdöttek a gyerekek, mindent kiadtak magukból, de az utolsó pillanatban egy szerencsétlen góllal kikaptunk. Végül a helyosztón egy barátságos mérkőzésen a házigazdák nyertek, így végül a nyolcadik pozícióban végeztünk. A torna rávilágított a hiányosságokra, nagyon sokat kell gyakorolnunk, hogy a megszokott sikereket hozzuk az ősz folyamán, így boldogan utazhassunk haza majd a tornákról. Ezzel együtt büszke voltam mindenkire, dicséretet érdemelnek a srácok.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu