Kölyökliga: Nagyszerű győzelmek az U9-től, tisztes helytállás az U8-tól

Hétvégén rendezték meg a Kölyökliga második fordulóját, amely során a KLC U8-as és U9-es csapata is két mérkőzést játszott Budapesten.

Az U9-es csapat a Nagykáta SE és a Dunakanyar RUFC ellen játszott ebben a fordulóban. Ősszel már mindkét egyesület ellen megmérkőztek a kecskemétiek. Akkor nagy mezőnyfölény mellett egy győzelmet és egy döntetlent sikerült elérniük. Ezúttal két győzelemmel tértek haza Kovács András tanítványai.

– Az első tavaszi fordulóhoz képest négy változás is történt az utazó játékoskeretünkben. Elindulás előtt úgy gondoltam, látva az elmúlt időszakban a csapatom edzésen mutatott játékát, a személyi változtatás nem lehet akadálya a jó szereplésünknek. A korábbi eredmények tudatában is bizakodva léptünk pályára. A Nagykáta ellen domináltunk, végig a mi akaratunk érvényesült, nagyon sok helyzetet alakítottak ki játékosaim, amely a második félidőre beérett, és nagyarányú győzelmet eredményezett. Pár perces pihenőt követően következett a Dunyakanyar elleni mérkőzés. A találkozó elején több átadási és helyezkedési hibát követtünk el, illetve a szép számban kidolgozott helyzeteinket elherdáltuk. Törvényszerű volt, hogy ellenfelünk megszerzi a vezetést, azonban hátrányban sem adták fel a gyerekek, kitartóan küzdöttek a jobb eredményért. A meccs befejező szakaszában a csapat oszlopa Schóber Zalán vezetésével sikerült megfordítani az eredményt, amiért nagyon büszke voltam játékosaimra – nyilatkozta a két siker után a vezetőedző.

Az U8-as csapat szintén a Kölyökligában, azon belül is a felsőházban meccselt, ám a budapesti tornán a szerencse sajnos nem állt a hírös városiak mellé.  

A Mercedes KLC előbb a Jászfényszaru VSE csapatával, majd az Újpesttel találkozott. Mindkét meccsen az ellenfél győzött, ám a játék és a kidolgozott helyzetek alapján nem lehetett csalódott a KLC edzője, Szalai Krisztofer.

 – A játékunk már sokkal jobban tetszett, mint a két héttel ezelőtti fordulóban, a fiúk hozzáállásával is maximálisan megvagyok elégedve! Úgy érzem, ellentétben az első fordulóval, most nem tükrözik a valóságot a végeredmények, ugyanis mind a két mérkőzésen rengeteg helyzetig jutottunk el. Az Újpest FC ellen két kapufát is lőttünk, illetve volt egy kihagyott büntetőnk is. Az eredményt sajnálom, a játékunk miatt viszont bizakodó vagyok a jövőt illetően. Dolgozunk tovább és bízunk benne, hogy legközelebb a szerencse is mellénk áll – mondta Szalai Krisztofer.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu