Nagyarányú győzelemmel zárta az őszt az U13

Szombaton Nagykátán fejezték be az őszi szezon küzdelmeit

Szalai Krisztofer vezetőedző értékelése: – Az időjárás nem könnyítette a dolgunkat, hidegben és erős szélben játszottuk le a találkozót, ahol végül magabiztos győzelmet arattunk. Nem kezdtünk jól, lassan járattuk a labdát, nem volt meg bennünk a megfelelő tempó. Az utolsó negyed végéré sikerült felvennünk a ritmust, így kétgólos előnnyel zártuk az első 20 percet. A folytatásban végig dominálva és kezdeményezve játszottunk, melynek újabb 3 gól lett a gyümölcse, majd az utolsó két percben kétszer is betaláltunk, így kialakítva a 0–7-es eredményt. A játék képével megvagyok elégedve, a befejezésektől eltekintve az összes játékfeladatban azt kaptam vissza, amit előzetesen megbeszéltünk, a héten a labdakihozatalokra fektettünk nagy hangsúlyt, ami látszott is a mérkőzésen, hatékonyan és folyamatos játékkal tudtuk átvinni a játékszert az ellenfél térfelére. A befejezésekkel továbbra sem vagyok megelégedve, sok minőségi helyzetet dolgozunk ki, de ezeknek nagyjából a felét tudtuk csak értékesíteni a mérkőzésen. Összességén elégedettek lehetünk, sikerült egy magabiztos játékkal és jó eredménnyel lezárni az őszi szezont.

Nagykáta SE – Mercedes KLC 0–7 (0–5)

A KLC összeállítása: Virág Géza – Polgár Levente, Kovács Martin, Telek Dominik, Csikai Vendel – Horváth Szilárd, Borsos Hunor, Solymosi Dániel – Fülöp Ákos. Csereként pályára léptek: Vincze Zoltán, Tari Tivadar, Balázs Nikolász.

Gólszerzők: Fülöp Ákos (3), Solymosi Dániel (2), Horváth Szilárd, Csikai Vendel

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu