Szegeden lépett pályára az U15 és az U14

Egy döntetlen, egy győzelem.

A Mercedes-KLC két korosztályos csapata a SZEOL vendége volt a második fordulóban. Márton Pál együttese ponttal, Bende Csabádé pontokkal térhetett haza.

U15: SZEOL – Mercedes-KLC 2-2

Jegyzőkönyv

Márton Pál: Egy nagyon küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, részünkről elsősorban a kihagyott helyzeteinket kell megemlíteni, így sajnos nem tudtunk eredményességben olyan dominanciát elérni, amellyel le tudtuk volna küzdeni azt a kellemetlen érzést, hogy az ellenfélnél kevesebb létszámmal veszünk részt ezen a mérkőzésen.

U14: SZEOL – Mercedes-KLC 0-10

Jegyzőkönyv

Bende Csaba: Ami fontos volt egy ilyen mérkőzésen, hogy a gyerekek a meccs végéig komolyan vették a játékot, ezért is sikerült ilyen arányban nyernünk. Az ellenfelünk egy kicsit fel is adta a végére, de ez köszönhető a fegyelmezett, ötletes, gólra törő játékunknak is.

Szerző: Nyitray András