Vegyes érzései vannak Pap Szabolcsnak

U17-es értékelő. 

Őszi értékelőinket ezúttal az NBIII-as utánpótlás bajnokságban szereplő, U17-es korosztályú együttessel folytatjuk.

Az U17 igen rapszodikusan szerepelt eddig ebben a szezonban, amiben benne van az is, hogy a bajnokság lebonyolítása rengeteg halasztásba ütközött. Míg a Mercedes-KLC csupán 9 mérkőzéssel zárta az őszt, akad aki 12 találkozót is teljesített, ráadásul a szokásos bajnoki ritmus teljesen felborult. A hullámzó teljesítmény egyelőre a kilencedik helyre elég csapatunknak, de egy stabilabb tavaszi szerepléssel a tabella első felében végezhetnek még.

Pap Szabolcs értékelése:

„Vegyes érzéseim vannak a félévvel kapcsolatban. A felkészülésünk megfelelően sikerült, úgy gondolom, hogy a kitűzött munka nagy részét el tudtuk végezni. A bajnokság előtt az erőviszonyok alapján a 4-8. hely környékére vártam a csapatot, amit továbbra is elérhetőnek tartok. Sajnos ahogy elindult a bajnokság, elkezdődött egy hullámzás a játékunkban, úgy gondolom, hogy 15-16 évesen ez még elfogadható, hogy a srácok nem tudnak hétről-hétre hasonlóan teljesíteni. A szezon elején a nyerhető meccseket behúztuk, de a ceglédi mérkőzés után a játékunk minősége - főleg támadásban - elkezdett romlani, amit nem segített az sem, hogy rendszeresen két-három kulcsjátékos hiányzott különböző okok miatt. Bízom benne, hogy a sérült játékosaink felépülnek, a felkészülést már a csapattal tudják elkezdeni, mert egy nagyon hosszú szezon elé nézünk, ahol mindenkire számítok. Több mérkőzésünk elmaradt a vírus miatt, szám szerint négyet csak tavasszal tudunk majd pótolni. Remélem, hogy a vírushelyzet addigra megoldódik, be tudjuk fejezni a bajnokságot. Egyénileg senkit nem szeretnék kiemelni, mindenkinek voltak jobb és gyengébb mérkőzési.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu