Fantasztikus meccsen jutott tovább a kupában női futsal csapatunk!

Idegenben arattunk 5–3-as sikert

Azok után, hogy a Veszprém elleni idegenbeli 4–4-es döntetlennel megkezdte szereplését a női futsal NB II nyugati-csoportjában csapatunk, már a Magyar Kupában is pályára lépett. November 3-án Kiskunhalason játszott és a Szilády ellen 5–3-as sikert aratott.

Balla Gábor vezetőedző értékelése: – Magabiztos győzelmet arattunk a kiskunhalasi Szilády ellen, végig domináltunk. Sok helyzetben hoztunk rossz döntést, ha kicsit gyorsabban játszunk és a helyzeteinket magasabb százalékban értékesítjük, többgólos siker is születhetett volna! A második fordulóban az NB I-es DVTK lesz az ellenfelünk hazai pályán. Ezt a találkozót nagy valószínűséggel december 3-án rendezik. Várunk majd minden érdeklődőt a találkozóra, csakúgy, mint a következő bajnokinkra, amely november 11-én lesz szintén a Kiskunhalas ellen! Ez tekinthető a kupameccs visszavágójának is, így minden bizonnyal izgalmas összecsapásra van kilátás.

Kiskunhalasi Szilády RFC – Kecskeméti LC 3–5 (1–2)

Női Futsal Magyar Kupa 1. forduló
Kiskunhalas, Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola
2023. november 3., 17:00

A KLC összeállítása: Illés – Jakab, Bertalan, Sándor, Ésik. Csere: Csikai, Csányi, Kis, Balogh, Szöllősi

Gólszerzők: Nemes Ilona Erzsébet (17.), Végh Emese (33.), Kuklis Dorina (37.), ill. Ésik Enikő (15.), Sándor Erzsébet Anita (16.), Szöllősi Lora Lotti (31., 32.), Jakab Laura Szófia (37.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu