Óriási fordítás – győzelemmel rajtolt az U16-os leány csapatunk

Balla Gábor tanítványai kétgólos hátrányban sem adták fel!

Tiszakécskére látogatott pénteken a KLC leány U16-os csapata, amely megkezdte a regionális bajnokság dél-keleti csoportját. A találkozón hiába volt kétgólos hátrányban is a csapatunk, a lányok egy pillanatra sem adták fel és ennek meglett a gyümölcse, hiszen Kiss Virág a 60. percben szépített, majd a 67. percben egyenlített, míg az utolsó pillanatokban büntetőből a kapusunk, Illés Mónika Petra belőtte a KLC győzelmét jelentő harmadik találatot!

Balla Gábor vezetőedző értékelése: – Az első félidőt végigtámadtuk, mégis egy góllal a hazai csapat vezetett a szünetben. Ellenfelünk egyetlen kapuralövéssel próbálkozott az első játékrészben, de abból gólt szerzett. A második félidőben cserékkel próbáltam változtatni, mégis megduplázódott a hátrányunk. A lányok becsületére váljék, hogy nem adták fel, kétgólos hátrányból fordítva sikerült elhozni a három pontot Tiszakécskéről, ami miatt gratulálok a csapatnak!

Tiszakécske VSE – Kecskeméti LC 2–3 (1–0)

Leány U16-os regionális bajnokság, dél-keleti csoport, 1. forduló
2023. augusztus 25., péntek, 10:00
Tiszakécske, Városi Sportcentrum

A KLC összeállítása: Illés – Farkas (Tajti 74.), Jambrik (Oláh 74.), Kiss, Szaszkó R., Müller, Sebők, Balogh, Horváth (Kovács 74.), Döme, Ágoston (Sárdi 58.).

Gólszerzők: Varga Kitty (22.), Kupai Bernadett (59.), ill. Kiss Virág (60., 67.), Illés Mónika Petra (79.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu