A második kört rendezték a Bozsik-programban

Jól sikerült a lebonyolítás.

A Bozsik-program második fordulóját rendezte egyesületünk hétvégén, melyen több korosztály képviseltette magát.

Kovács András (U9): – Nagyon szép napos időben ezúttal is két csapattal „bozsikoztunk”. 10 játékosunk végig a pályán volt, kitűnő hozzáállással játszotta végig a négy mérkőzést. Nagyon örültem annak, hogy több olyan megoldást láttam, amit edzéseken is szoktunk gyakorolni. Mindenki a mérkőzések elejétől kezdve figyelmesen játszott, végig küzdöttek a fiúk, teljesen megérdemelték a fesztivál végén az ilyenkor szokásos csokoládét.

Játékosok: Balog Ádám, Korcsog Gábor, Kovács Ádám, Lesku Márió, Okoro Kamsiyochi, Rigó Róbert, Schóber Zalán, Szivák Richárd, Székelyi János, Váncsa Csongor

Bodnár Aurél operatív vezető értékelése: – 26 csapat részvételével folytatódott a Bozsik Program, ezúttal az U7-es és az U9-es korosztály játékosai 15 pályán léptek pályára vasárnap a Kecskeméti LC Körzet Központ szervezésében. Az ősz második Bozsik Fesztiválját a megnövekedett csapatszámok, illetve gyereklétszám miatt alakítottuk úgy, hogy mind az U7, mind az U9 korosztály eseményét két fordulóban bonyolítjuk le, ahogy tettük ezt az első fordulóban. Ez egy nagyon jól működő rendszer, a forgatókönyv és a sorsolás folyamatos frissítése miatt gördülékenyebb a lebonyolítás, a csapatoktól is pozitív visszajelzéseket kapunk. A nem kecskeméti csapatok 8.30-10.00 között voltak pályán, majd a kecskeméti csapatok 10.00-11.30 között játszottak. Egyre jobban alkalmazzák a gyerekek a szabályokat, megfigyelhető a taktikai érettségük fejlődése. Ki kell emelnünk a szülők viselkedését is, akik nagyon pozitív hangulatban buzdították a gyermekiket. Összeségében elmondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült a program lebonyolítása.

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu