Fontos győzelem az U19-től

Egy gól elég volt a Makó ellen

Az U19-es regionális bajnokság dél-keleti csoportjának alsóháza a 10. fordulóval és a Makó elleni összecsapással folytatódott a KLC számára. A hírös városiak listavezető pozícióból várták az összecsapást, míg a Makó az utolsó előtti helyen állt, így egyértelműen a hazai pályán szereplő KLC volt a találkozó esélyese. A meccset végül a kecskemétiek középpályása, Mag Gábor döntötte el, aki a 26. percben talált be, és ez az egy gól elég volt a házigazda sikeréhez. A KLC győzelme különösen fontos volt, hiszen továbbra is vezeti a bajnokságot és így hangolt a hátralévő három fordulóra, amely során többek között a második helyezett Tiszakécske is ellenfele lesz.             

Pap Szabolcs vezetőedző értékelése: – Ismertük a Makót és tudtuk, hogy egy ilyen csapat ellen kiemelkedően fontos az, hogy ki szerzi az első gólt. A mérkőzés elején feltolt védekezéssel léptünk fel ellenük, ezzel sikerült is helyzeteket kialakítani és a félidő közepén betalálni. Az első játékrész alapján egy góllal mindenképp jobbak voltunk a vendégeknél. A második felvonásban a makóiak próbáltak ívelésekkel, beadásokkal helyzeteket kialakítani, de kiváló csapatmunkával sikerült megőrizni az egygólos előnyt. A mérkőzés összképe alapján döntetlen szagú meccs volt, ahol az döntött, hogy mi jobban használtuk ki a helyzeteinket.

Mercedes Kecskeméti LC – Makó FC 1–0 (1–0)

MLSZ Regionális U19 Délkelet, Alsóház, 10. forduló
Kecskemét, Széktói Stadion
2023. április 30., vasárnap, 15:00

A KLC összeállítása: Szabó Zs. – Török, Huszka, Kecskeméti (Márton 64.) – Szabó D. (Csillag 73.), Mag, Csizmadia, Banó, Bujdosó (Diószegi 46.) – Ludvigh, Koncz (Vincze 73.).

Gólszerző: Mag Gábor (26.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu